Feltűnő és aggasztó az eltérés az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenésének elleni küzdelemmel kapcsolatos elméleti kijelentések és a tényleges tevékenységek között.
Egyrészt a felmérések és tanulmányok azt mutatják, hogy egyre inkább tudatosul e problémák sürgető fontossága. A 2024-es globális szén-dioxid-kibocsátási keret szerint a fosszilis tüzelőanyagokból és cementből származó globális CO2-kibocsátás 2024-ben új rekordot ért el, 37,4 milliárd tonna CO2-t. Ez szöges ellentétben áll a Párizsi Megállapodás céljaival, valamint a kormányok és vállalatok számos szándéknyilatkozatával.
A klímavédelmi intézkedések gyakorlati megvalósítása messze elmarad a megállapításoktól és a kimutatásoktól. Németországban például a mai napig mindössze mintegy 70.000 2 hektárnyi tőzeglápot nedvesítettek újra, annak ellenére, hogy ez hatékony intézkedés a CO1.000-kibocsátás csökkentésére. Az évi 2.000-XNUMX hektáros újranedvesítési arány messze nem elegendő az éghajlati célok eléréséhez.
A növekvő problémák és az azonnali cselekvésre való hajlandóság közötti ellentmondás egyik fő oka a nyugati társadalmak elkötelezettségének hiánya az erőforrás-igényes életmódjuk alapvető megváltoztatása iránt. Annak ellenére, hogy tisztában vannak az éghajlatra és a biológiai sokféleségre gyakorolt negatív hatásokkal, a tartós fogyasztási orientáció és az utazás szeretete nyilvánvaló. A Maria és Elisabeth Furtwängler által alapított Malisa Alapítvány által végzett , az éghajlatváltozásról és a biológiai sokféleségről szóló televíziós tanulmány azt szemlélteti, hogy bár van érdeklődés e kérdések iránt, a mélyreható viselkedésbeli változások iránti tényleges elkötelezettség minimális.
Az egyes folyamatok összetettsége és hosszú távú jellege megnehezíti a lakosság széles rétegeinek mozgósítását az aktív szerepvállalásra. Míg a rövid távú válságok gyors reagálást váltanak ki, a klímaváltozás és a biológiai sokféleség csökkenésének hosszú távú problémái a háttérbe szorulnak. Túl távolinak tűnnek ahhoz, hogy személyes figyelmet igényeljenek: elegendőek a felhívásokban.
Riasztó szakadék tátong a tudás és a cselekvés között. Annak ellenére, hogy elismerik, hogy az egészséges ökoszisztémák, mint például az erdők, az óceánok és a tőzeglápok, nagy mennyiségű üvegházhatású gázt tárolnak, ezen élőhelyek pusztulása továbbra is gyors ütemben zajlik. Az erdők és fás területek nagymértékű erdőirtása, valamint az árterek és rétek átalakítása szembetűnő példái ennek az ellentmondásnak, akárcsak a gazdasági érdekek elsőbbsége a természetvédelmi területek és más védett területek megőrzésével szemben. Az európai, szinte felfoghatatlan tények és adatok önmagukért beszélnek. Íme csak két példa:
- KÁRPÁTOKAz őserdők kilencven százaléka eredetileg egyedül a Kárpátok romániai részén helyezkedett el. Egyes Natura 2000 területeken, mint például Erdélyi-sziget (Apuseni), Máramaros (Maramaros), Fogaras (Fagaras) és Hideg-Szamos (Somešul Rece), teljes hegygerinceket és völgyeket irtottak ki. A felelős vállalatok közé tartozik a HS Timber Group (korábban Schweighofer), az Egger, a Kronospan és a Swiss Krono. Az IKEA a legtöbb ilyen vállalat legnagyobb vásárlója. A Greenpeace több mint 30 különböző terméket talált 13 ország IKEA áruházaiban, amelyeket olyan vállalatok gyártottak, amelyek a Kárpátok védett erdőinek pusztításához köthetőek.
- Gipszkarsztos tájAz eredeti gipszkarsztos táj körülbelül 100 km hosszan és 7-30 km szélességben húzódott a Harz-hegység déli szélén Alsó-Szászországon, Türingián és Szász-Anhalton keresztül. A gipsz, dolomit és anhidrit bányászata, amelyet a hatóságok jóváhagynak, és amelyet a helyi politikusok gyakran aktívan támogatnak, pusztítja Európa legnagyobb és legfontosabb gipszkarsztos területét. A gipszkarsztos táj Németország XNUMX biodiverzitási gócpontjának egyike, és számos... FFH élőhelytípusok (beleértve a 3180, 6110, 6210 jelűeket). Alsó-Szászországban a terület több mint 50 százalékát már kitermelték. Csak Osterode am Harz és Walkenried között, a göttingeni kerületben (Alsó-Szászország) jelenleg több mint 570 hektáron bányásznak gipszet.
Végső soron mélyreható strukturális változásokra, valamint a gazdaság és a társadalom újragondolására van szükség. Nem elég csak üres szavakat hallani vagy marginális kiigazításokat végrehajtani. Inkább termelési és fogyasztási szokásaink alapvető átalakítására, valamint értékrendszerünknek a valódi fenntarthatóság és az élet természetes alapjainak tiszteletben tartása felé történő újrahangolására van szükség.
Fogy az idő, és sürgősen át kell hidalni a tudás és a cselekvés közötti szakadékot, hogy elkerüljük az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség csökkenésének katasztrofális következményeit. Csak határozott és következetes fellépéssel remélhetjük, hogy legyőzzük a ma már nyilvánvaló egzisztenciális fenyegetéseket, ha minden szinten – az egyéni szinttől a globálisig – határozott és következetes fellépéssel.
