Nagyobb felhajtás nélkül történt: apránként eltűntek az Ührde melletti gipszkarsztos tájvédelmi körzet táblái, amelyek többek között megtiltották a látogatóknak, hogy megzavarják a növényeket és állatokat, vagy elhagyják az ösvényeket – és ugyanilyen csendben a Rump & Salzmann bányászati vállalat lehulló ágakra figyelmeztető táblákkal helyettesítette őket.
Fontos megjegyezni: Ez még mindig ugyanaz a terület, nevezetesen a 18. számú biodiverzitási gócpont, amely Európa legjelentősebb és fajokban leggazdagabb gipszkarsztos régiójának része. Az egyetlen különbség az, hogy a korábban szigorúan védett terület most hasznosítható, ami nemcsak a fakitermelést, hanem a termőtalaj eltávolítását és a sziklaalakzatok robbantását is magában foglalja. Végső soron az Ührde melletti Härkenstein eltűnik, akárcsak a Blossenberg a dombtetőn álló emlékművel, ahonnan – egyelőre! – még mindig élvezhető a panoráma az Osterode régióra és egészen a Harz-hegységig.
Ezt az ökológiai katasztrófát az állami szereplők és azok tették lehetővé, akiktől nagyobb előrelátást várt volna az ember: a BUND és a NABU természetvédelmi egyesületek tisztviselői, nevezetesen Dr. Friedhart Knolle a BUND Westharztól és Ursula Glock-Menger, a NABU Osterode akkori elnöke. A Rump & Salzmann bányászati vállalat kérésére a braunschweigi Állami Munkavédelmi és Munkaegészségügyi Hivatal 2014-ben engedélyezte a további bányászati tevékenységet Härkensteinben és Blossenbergben, Knolle és Glock-Menger pedig aláírásukkal pecsételték meg ennek az egyedülálló természeti környezetnek a kiaknázását az úgynevezett kártérítési megállapodáson. Pontosan ez a kártérítési megállapodás adta az engedély ökológiai alapját; 2090-ig – egy nagyjából három generáción átívelő időszakig – legitimálta a további tájrombolást.
