A kritikusok azzal érvelnek, hogy a világszerte egyedülálló gipszkarszt és biodiverzitási gócpont helyrehozhatatlanul pusztul a folyamatos gipszbányászat miatt. Az illetékes engedélyező hatóság, a hannoveri Állami Bányászati, Energiaügyi és Geológiai Hatóság (LBEG) fenntartja, hogy közigazgatási jogkörében jár el, és a vonatkozó szabályozásokra hivatkozik. Eike Brunsszal, az LBEG sajtószóvivőjével készült exkluzív interjú pénteken jelenik meg a pugnalom.io tudományos portálon. Ebben Marita Vollborn író a 2090-ig terjedő, évtizedekig tartó bányászati engedélyekkel, a robbantott karsztrendszer kompenzációs intézkedéseivel, az úgynevezett „gipszbékével”, valamint a bányászati törvények európai természetvédelmi törvényekkel való összeegyeztethetőségével kapcsolatos kérdésekkel szembesíti a hatóságot.
Válaszaiban az LBEG (Alsó-Szászországi Bányászati, Energiaügyi és Geológiai Hatóság) hangsúlyozza, hogy a nyersanyaglelőhelyek kitermelése kétségtelenül hatással van a természeti környezetre. Az engedélyezési eljárások során be kell tartani a környezetvédelmi, víz-, talaj- és természetvédelmi törvényeket; a jogszerű végrehajtást közigazgatási bíróságok felülvizsgálhatják. A hatóság környezeti hatásvizsgálatokra és előzetes kártalanítási intézkedésekre hivatkozik. A jogilag nem védett gipszlelőhely nem tartozik kártalanítás hatálya alá; azonban a kitermeléssel járó természeti környezetbe és tájba történő beavatkozások kártalanítás alá esnek. A „gipszbéke” kifejezés politikai megnevezés, nem pedig jogilag védett státusz. A szövetségi bányászati törvény nem elavult jogszabály, hanem rendszeresen módosul, legutóbb 2026. október 13-án. A szövetségi bányászati törvény 48. §-ának 2. bekezdése csak kiemelt közérdek esetén, az érdekek mérlegelésének keretében engedélyez korlátozásokat. A gipszipar szponzorálásával és reklámozásával kapcsolatban Bruns kifejtette, hogy ezek a nagyközönségnek, nem pedig az LBEG alkalmazottainak szólnak; az államigazgatásra a korrupció megelőzésére vonatkozó egyértelmű szabályok vonatkoznak.
Vollborn kérdései többek között arra vonatkoznak, hogy egy több millió év alatt kialakult, földalatti barlangokat, víznyelőket és eltűnő patakokat magában foglaló háromdimenziós gipszkarsztrendszert hogyan lehet megfelelően kompenzálni felszíni fenntartási intézkedésekkel vagy mesterséges élőhelyek pótlásával. Utal az Európai Bíróság „Sweetman”-ítéletére, amely szerint a védett élőhely egyes részeinek végleges elvesztését nem lehet „elfehéríteni” kompenzációs intézkedésekkel, valamint a Lüneburgi Felső Közigazgatási Bíróság 2026. augusztusi, a Dassel közelében zajló gipszbányászattal kapcsolatos ítéletére. A teljes interjú pénteken olvasható a pugnalom.io oldalon.
